„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
Az Art Moments kortárs vizuális művészeti fesztivál csütörtöktől egy héten át kiállításokkal, filmvetítésekkel, irodalmi, zenei eseményekkel és workshopokkal várja a közönséget Budapest belvárosában, az Erzsébet téren. Az esemény egyes programjait júliustól szeptemberig vidéki városokban is bemutatják a szervezők.
Egy központi helyszínnel, több művészeti ág megjelenésével jelentkezik az idén az Art Moments; a kortárs vizuális művészeti fesztivál csütörtöktől egy héten át a kiállítások mellett filmvetítésekkel, irodalmi, zenei eseményekkel és workshopokkal várja a közönséget Budapest belvárosában, az Erzsébet téren. A hároméves múltra visszatekintő esemény, amely fiatal művészek munkáit mutatja be, korábban csaknem egy hónapon át tartott, mintegy ötven helyszínen. Idén a budapesti Design Terminálban és az Akvárium Klubban valósul meg a rendezvény, amely július 12-ig várja az érdeklődőket. Ezúttal nemcsak a képzőművészet, hanem szinte valamennyi művészeti ág megjelenik — mondta Erdélyi Szabolcs, a szervező Hybridart Management vezetője a keddi sajtótájékoztatón.
Az Art Moments Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál ingyenesen látogatható, egyes programjait júliustól szeptemberig vidéki városokban — Veszprémben, Debrecenben, Balatonfüreden, Pécsett és Tokajban — is bemutatják a szervezők. Erdélyi Szabolcs elmondta: az idén felvették a kapcsolatot a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülettel, amelynek tagságából választották ki azt a 32 művészt, akinek alkotásait a Sejt című kiállításon mutatják be az Akvárium központi termében. A kiállítás egyben vásár is: a pályakezdő művészek munkáit meg is vehetik az érdeklődők. A Mona Lisa képében című kiállításon, amelyet az Akvárium galériájában rendeznek meg, a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia tanszék hallgatóinak munkái láthatók: a videókból, fotókból és diavetítésekből álló kiállítás különböző társadalmi, politikai és művészeti problémákra keres válaszokat.
A Colors magazin plakátkiállítása az egykori Erzsébet téri buszpályaudvar tranzit termében, a Design Terminálban látható. Zsikla Mónika művészettörténész, a fesztivál egyik kurátora elmondta, hogy a Colors magazin, amelyet 1991-ben alapított a Benetton cég, 40 országban jelenik meg, jelentős vizuális fórumot teremtve. A kiállítás az egyik alapító, a magyar származású amerikai grafikus, Kálmán Tibor emlékét idézi fel, aki az általa tervezett első 13 szám főszerkesztőjeként vizuális forradalmat vitt véghez — tette hozzá. Erdélyi Szabolcs szólt arról, hogy a fesztivál öt napján filmeket is láthat a közönség: a szabadtéri programokon magyar alkotásokkal várják a nézőket, rövidfilmekkel kezdenek, majd este egy nagyjátékfilm látható. Gothár Péter Megáll az idő és Jeles András Kis Valentino című művét is vetítik, ám alapvetően fiatal filmesek — köztük Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Török Ferenc és Kocsis Ágnes — munkáit ismerheti meg a közönség, a zenei napon pedig a Kodály-Method audiovizuális projekt alkotását mutatják be.
A zenei programok közül a Roma Hungaricum Művészegyüttes koncertjét emelte ki a szervező: az Akvárium Klub előtti színpadon pénteken 19 zenész VJ közreműködésével lép fel. Az irodalmi programok ötvözik a költészet, a zene, a tánc és az utcai festészet elemeit, a slam poetry hazai képviselői és a Grecsó testvérek is fellépnek a fesztiválon. Grecsó Krisztián író és Grecsó Zoltán táncművész családról, hagyományokról, sorsról, gyökerekről szóló, Szigorúan ellenőrzött vágyak című közös estje a hétfői programban szerepel. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a többek között a — Design Terminált és az Akvárium Klubot is működtető — Forum Hungaricum Nonprofit Kft. támogatásával megvalósuló eseménysorozat célja, hogy a sokak által nehezen befogadható kortárs művészetet mindenki számára értelmezhető, szerethető formában mutatassa be. A fesztivál programjairól részletes tájékoztatás itt található.